Karácsonyi készülődés – Adventi dekorációs tippek

Karácsonyi ötletek

 

Karácsonyi készülődés  megkezdése már a novemberi hónapban kezdődik. Az üzletek is díszekbe öltöztek, ideje ötletelni, kit, mivel lepjünk meg, mi legyen az ünnepi menü. Ne felejtkezzünk meg a dekoráció megtervezéséről is a lakásban. Elővehetjük a tavalyi díszeket, de van még időnk újabbakat készíteni. Kreativitásunknak csak a csillagos ég szabhat határt.

Karácsonyi készülődés – Adventi dekorációs tippek

Ötletelgetéseim során az internetet túrtam, keresve az új, könnyen megvalósítható díszletek után kutattam. Így találtam rá egy szinte vadonat új honlapra, ahol máris olyan ötleteket kaptam, ami a pénztárcámat megkíméli és könnyedén elkészíthető karácsonyfa változatait mutatja be. Találtam itt tobozból, cérnából, papírból elkészített fenyőfákat, amelyek akár a karácsonyfa, asztal díszei lehetnek. Az ADIYO oldalán a díszek elkészítése lépésről lépésre, képekkel illusztrálva megtalálható.

A képek forrása: ADIYO Karácsony

Továbbra is követem az oldalt, bízom benne, hogy  még több ötletet tudok majd megvalósítani, ezzel csodálatosabbá varázsolni a karácsonyi hangulatot jómagam és szeretteim számára.

Aki a sütésben is jártas az készíthet mézeskalács figurákat, ami az mellett, hogy nagyon finom, kedves ajándék is lehet, de díszítőelemnek is kiváló. Ezekből is bemutatok párat:

Képek forrása: Pixabay