Az életkor nem akadály

“Az életkor nem akadály – csak egy korlát, amit bebeszélsz magadnak”*

6 fontos idézet a korról híres ötvenes nőktől

A divat és egyebek terén sokféle furcsa változásnak lehettünk tanúi hosszú évek alatt. Ám az elmúlt évtizedek során az egyik legérdekesebb az a bizonyos “korellenes” fordulat lehetett. A legtöbb nő, főleg a hírességek, sok-sok éven át mindent megtettek azért, hogy leplezzék az idő okozta változásokat a külsejükben.

De szerencsére úgy fest, ez a trend mostanság kezd megfordulni. Egyre több nő fogadja el az öregedés tényét, és nem próbálja meg leplezni az emiatt bekövetkező változásokat. Ennek köszönhető többek között az is, hogy sok celeb büszkén viseli őszülő frizuráját. És egyre többen választják a méltóságteljes öregedést, anélkül, hogy mesterséges eszközökkel próbálnák megőrizni fiatalságukat. Elvégre mindnyájan megöregszünk egyszer – igazából büszkének kellene lennünk az útra, amelyet életünk során megtettünk.

Így hát minden nőt arra szeretnénk bátorítani, hogy ne csak fogadja el, de büszkén vállalja a korral bekövetkező változásokat. Bátorításul íme néhány ötvenes híresség büszke véleménye a koráról.

Az életkor nem akadály

Az életkor nem akadály – csak egy korlát, amit bebeszélsz magadnak

#1 Jennifer Aniston (51)

“Szerintem a testünk gyönyörű, és – függetlenül attól, hány évesek vagyunk – büszkének kellene rá lennünk, és jól éreznünk magunkat a bőrünkben. Nem szabad szégyellnünk vagy kellemetlenül éreznünk magunkat miatta.”

#2 Halle Berry (54)

“Mindig azt mondogatom magamnak, hogy a szépség – csak szépség. Annak semmi köze a fizikai valómhoz. Az öregedés pedig teljesen természetes, elvégre mindannyian átesünk rajta.”

#3 Diane Lane (55)

“Azzal vigasztalom magam, hogy mindenki megöregszik egyszer. Ez az élet rendje. Igen, engem is zavar, amikor ráncokat fedezek fel magamon, puffadtnak látom az arcom, érzem bőröm petyhüdtségét. De tudom, hogy ezek csak az emberi mivoltomat mutatják. Csakúgy, mint az időjárás, az öregedés is kiválóan eltünteti a különbségeket.”

#4 Sandra Bullock (56)

“Éppen készültem lefektetni a fiamat. Mondtam, hogy ha még öregebb és ráncosabb leszek, mint most, akkor is ugyanennyire szeretni fogom, és én akarom őt elaltatni. Erre ő megkérdezte, hogy miért vannak ráncaim. Ezt válaszoltam: Hát, remélem, néhányat annak köszönhetek, hogy annyira szeretek nevetni. Mire ő megsimogatta az arcomat, és ezt mondta: Anya, te nem öreg vagy, hanem boldog!”

#5 Jodie Foster (57)

“Nem akarok öregen is tökéletes lenni. Inkább azt szeretném, hogy meglegyen a magam története. A történetünk az, ami igazán szépséges és lényeges bennünk, nőkben.”

#6 Julianne Moore (59)

“Ha betöltöd az ötvenet, eljutottál egy olyan pontra, amikor valószínűleg kevesebb van hátra az életedből, mint amennyi előtted áll. Így hát ez egy választóvonal. Ilyenkor azt gondolod: kész, ennyi volt. Nem szeretem ezt az érzést. Viszont ekkor nyílik a lehetőség, hogy átgondold az életedet és feltedd magadnak a kérdést: Azt csinálom, amit szeretnék? Úgy élem az életemet, ahogy nekem jó?”

Az életkor nem akadály

Az életkor nem akadály – csak egy korlát, amit bebeszélsz magadnak

* A cikk forrása: It’s Rosy, utolsó megtekintés: 2020-09-02

Karrier témájú cikkek

Divat, szépség témájú cikkek

Praktikus dolgok

Életmód