Figyeljünk testi-lelki egészségünkre!

Esküvő idősebb korban

Figyeljünk testi-lelki egészségünkre!

Ezekre figyeljünk a boldog, aktív időskorhoz

Sok előnnyel jár az, ha tudatosan készülünk fel az évek múlásával járó életmódbeli változásokra. Szerencsére sokan tesznek így, ami nem véletlen: elvégre az idő meghozza a kellő rutint, magabiztosságot. Élettapasztalatainknak köszönhetően pedig fokozatosan tudjuk felépíteni magunkban azt a képet, ahogyan majd hátralevő életünket szeretnénk leélni. Ennek elérése érdekében pedig szép lassan igyekszünk hozzá megteremteni a szükséges körülményeket.

Ettől függetlenül előfordulhat, hogy nem veszünk figyelembe, néhány, a korral járó elkerülhetetlen változást, ami a közérzetünket, egészségünket érintheti. Ha ezekre időben felkészülünk, még nagyobb esélye lesz, hogy nyugdíjas éveinkben kellemes, nyugodt és egyben testileg-lelkileg aktív életet élhessünk.

Most néhány olyan tényezőre szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyet érdemes minél korábban figyelembe vennünk, és ennek megfelelően alakítani az életünket.

Figyeljünk a testi-lelki egészségünkre
Figyeljünk a testi-lelki egészségünkre

Figyeljünk a testi egészségünkre

Ép testben ép lélek!

Az évek során előfordulhat, hogy tagjaink kissé elnehezülnek, vagy éppenséggel kevésbé érezzük magunkban a kirobbanó energiát. De ne hagyjuk, hogy ez meggátoljon bennünket az aktív testmozgástól! Minél később kezdjük el és építjük bele a napi rutinba, annál nehezebb lesz idővel tartanunk magunkat a rendszeres testmozgáshoz. Pedig a jó fizikai kondíció az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy idős korunkban minél tovább minél egészségesebbek maradjunk.

Az egészséges, ép fogak nemcsak a külső miatt fontosak

Tudtad-e, hogy a gyenge szájhigiénia kifejezetten megnöveli az idősebb korban egyre inkább fenyegető szívroham vagy stroke kockázatát? Ezért érdemes külön figyelmet fordítani fogaink épségére. Építsük bele napi rutinunkba a rendszeres fogmosás mellett a fogköztisztítást, és ne feledjük a rendszeres fogorvosi ellenőrzést sem.

Figyeljünk a testi-lelki egészségünkre

Ne hagyd, hogy gátlásaid elnyomják a testi igényeidet!

Az öregedés sokak szemében azzal jár, hogy elmúlik a testi vágy, és már nem élhetünk teljes szexuális életet. Ám ez koránt sincs így. De ez megint csak rajtad múlik: tegyél ellene! Hogy mit?

  • Mindenekelőtt: ne veszítsd el az önbizalmadat!

Tanuld meg értékelni adottságaidat minden korban!

  • Ne nyomd el magadban a vágy iránti vágyat!

Egyáltalán nem szégyen, ha szexinek érzed magadat, és ezt ki is mutatod! És legyen bátorságod ahhoz, hogy tudatosan próbáld meg felfedezni, mit okoz neked örömet.

Ne feledd: sok nő éppen az ötvenes éveiben fedezi fel, milyen élvezetes, felszabadító is tud lenni a szex.

Boldog házasság, intimitás, Figyeljünk a testi-lelki egészségünkre

Figyeljünk a lelki egészségünkre

Ne hanyagold el a teljes értékű énidőket!

Lehet bármennyire sok dolgod, bármilyen szoros a napi rutin – meg kell tanulni időt szakítani néha csakis önmagad kényeztetésére. Még a karrier, házimunka és gyereknevelés mellett is. Ha nem készülünk fel erre, idős korunkban nem fogunk tudni másokkal sem érdemben foglalkozni, ha nem leszünk képesek a feltöltődésre.

Ötvenes nők titka: válasszunk kedvünkre pihentető kikapcsolódást.

Karrier témájú cikkek

Divat, szépség témájú cikkek

Praktikus dolgok

Életmód