Portré fotózás 50 felett – Amikor végre magadat látod
Volt már olyan, hogy egy fotót nézve azt érezted: „Ez nem is én vagyok”?
Sokan vagyunk így a magunkról készült képekkel. Nem azért, mert rosszul nézünk ki, hanem mert nem tükrözik azt, akik belül vagyunk.
50 felett ugyanis valami megváltozik. Már nem szeretnénk megfelelni, bizonyítani, fiatalabbnak látszani. Sokkal inkább azt érezzük: jó lenne végre önmagamat látni egy képen. A portré fotózás ebben az életszakaszban éppen erről szól.
Múlt, jelen és én: a portré ereje
Egy jó portré fotózás nem a külsőségekről szól, hanem arról a pillanatról, amikor már nem másoknak akarunk megfelelni. Amikor nem fiatalabbnak, frissebbnek vagy „jobbnak” szeretnénk látszani, hanem egyszerűen csak önmagunknak. Amikor megengedjük, hogy az arcunkon ne csak a mosoly, hanem az életünk nyomai is megjelenjenek.
50 felett már van múltunk. Sokféle szerepben voltunk már: lányok, barátnők, feleségek, társak, anyák, dolgozó nők, háttérben támogatók, újrakezdők… Minden szerep ott él a tekintetünkben, minden tapasztalat formált minket, és mind hozzájárult ahhoz a nőhöz, aki ma vagyunk. Egy portré akkor működik igazán, ha ezt nem eltünteti, hanem megmutatja.
Miért félünk mégis a portré fotózástól?
Sokan különböző kifogások mögé bújnak:
- „Nem vagyok fotogén.”
- „Nem szeretek szerepelni.”
- „Majd ha lefogytam / kipihentebb leszek / elmúlik ez az időszak…”
Az igazság az, hogy sosem lesz tökéletes pillanat.
De lesz egy most. És a mostani önmagunk is megérdemli, hogy legyen róla egy olyan kép, amin tényleg jól érezzük magunkat.
A portré fotózás nem vizsga. Nem kell tudni pózolni, nem kell „szépnek lenni”. Elég jelen lenni, engedni, hogy a pillanat és a fotós megmutassa, ki vagy valójában. A többit a megfelelő légkör és tapasztalat hozzáteszi magától.
A portré fotózás lényege: amikor a belső és a külső találkozik
A portré fotózás 50 felett egészen más, mint amit a magazinokból ismerünk. Itt nem a tökéletesség a cél, hanem az összhang.
Az, hogy a képen lévő nő és az, aki belül vagyunk, végre találkozzon.
Egy jól megválasztott fény, egy természetes testtartás, egy őszinte pillantás – sokszor ennyi elég. Nem kell erős smink, merev póz, műmosoly. A portré attól lesz szép, hogy igaz.
És gyakran a fotózás végére eltűnik a feszültség. Marad a kíváncsiság. Meg az öröm: „Ez tényleg én vagyok?”
Mikor jön el az ideje egy portré fotózásnak?
Sokan valamilyen fordulópontnál döntenek a portré fotózás mellett:
- amikor lezárul egy hosszabb életszakasz,
- amikor újrakezdenek,
- amikor végre van idejük magukra,
- vagy amikor szeretnének emléket hagyni – maguknak.
De nem kell nagy esemény. Elég egy belső mondat: most szeretnék magamra nézni.
Egy kép, ami emlékeztet rá, ki vagy
Egy jól sikerült portré nem csak egy kép. Sokkal több ennél: egy visszajelzés.
Megmutatja, hogy rendben vagyunk. Hogy a jelenlétünk számít. Hogy az arcunkon olvasható történetek – a nevetés, a küzdelmek, az öröm és a csend pillanatai – mind értékesek.
Talán nem tesszük ki mindenhova. Lehet, hogy csak egy fiók mélyén vagy egy falon kap helyet. De ott lesz, amikor szükségünk van rá és emlékeztet arra, hogy nem vagyunk láthatatlanok. Hogy megérkeztünk önmagunkhoz, és minden részünk – a nevetésünk, a ráncaink, a csendünk – számít.
A portré fotózás 50 felett nem visszanézés. Hanem egy nagyon is jelen idejű találkozás önmagunkkal.
Kép forrása: Pixabay
