Boldog házasság 6 titka ötvenen túl?

Boldog házasság ötvenen túl is létezik?

A boldog házasság kérdésére Lindák Linda  pszichológus, párkapcsolati coach adja meg a választ.

Erika és Zoltán munkájában sikeres, ötvenes évei elején járó házaspár. Azért jöttek hozzám párkapcsolati tanácsadásra, mert Zoltán 20 év házasság után félrelépett. Mint kiderült, kapcsolatuk régóta boldogtalan. Erika úgy érzi, férjének mindig is fontosabb volt a munka, mint a család, ezért elhidegültek egymástól. Szexuális életük már évek óta gyakorlatilag nincs. Zoltán hosszú ideje depresszióval küzd, amiből titkárnője segítségével próbált kilábalni. A „gyógyítgatásból” azonban szerelem és hűtlenség lett. Megmenthető még vajon a házasságuk?

 

 

Napjainkban Magyarországon a házasságok több mint fele válással végződik. Ezek jelentős része a kapcsolat huszadik éve körül következik be. Ennek több oka is lehet, például az elhidegülés, az elfejlődés vagy a hűtlenség – ezekből kettő Zoltánéknál is megjelent. A gyerekeik felnőttek, kirepültek a családi fészekből és a velük való törődés már nem tudta elfedni a párkapcsolat problémáit.

Veled is előfordulhat, hogy hirtelen ott találod magad egy szinte idegen ember mellett, akivel már nem tudsz mit kezdeni. Elgondolkodsz a váláson is. Pedig a jó párkapcsolat az egészségedre is pozitív hatást gyakorolna, ami ebben az életkorban már nem elhanyagolható! Kutatások bizonyítják, hogy a házasságban élők hamarabb felgyógyulnak a betegségekből, tovább élnek és elégedettebbek az életükkel. A jó párkapcsolat pozitívan hat az immunrendszerre, a szív- és érrendszeri problémákra és segít a fiatalság megőrzésében.

 

Mi a titka, hogy ötvenen túl is boldog házasságban élj?

A boldog házasság 1. titka: Minden nap éreztesd társaddal a szeretetedet!

Erika és Zoltán itt követték el az egyik legnagyobb hibát. 20-30 év nagyon hosszú idő. Ha nem érezteted a másikkal minden nap, hogy szereted és te sem érzed magad szeretve, könnyen elhidegültök, eltávolodtok egymástól. Nem mondhatod, mint az öreg székely a viccben, hogy „Majd ha változás lesz, szólok!”, mert partnered könnyen másnál keresheti a boldogságot, mint ahogy Zoltán is tette!

Ha nem tudod, hogy hogyan mutathatnád ki jól az érzéseidet, kérdezd meg a társadat, hogy miből érezné a szeretetedet és teljesítsd a kívánságait! Természetesen ez oda-vissza működik, te is mondd el, hogy mit szeretnél a párodtól megkapni!

Fontos, hogy nagyon konkrétan fogalmazzatok! Nem elég azt mondani, hogy „Szeretném, ha romantikusabb lennél!”, hanem pontosan mondd meg, mit értesz ez alatt! Gyertyafényes vacsorát? Virágcsokrot?

Boldog házasság, szeretet.

A boldog házasság 2. titka: A konfliktusokat nem kerülni kell, hanem megoldani!

Rengeteget hallom a hozzám fordulóktól, hogy „Tudja, Linda én konfliktuskerülő vagyok, nem akarok vitát, ezért inkább nem szólok semmit!” Abból azonban, hogy mégis nálam kötött ki az illető, világosan látszik ugye, hogy nem ez a jó megoldás?

Ha problémátok van, azt nem szabad a szőnyeg alá söpörni, meg kell beszélni! Nem mindegy azonban, hogy hogyan:

  • Kerüld a másik kritizálását, minősítését!
  • Én-közléseket használj, azt mondd el, mit érzel!
  • Vállalj te is felelősséget a kialakult helyzetért! Neked mi a szereped benne?
  • Ne hagyjátok, hogy elragadjanak az indulataitok! Ha kezd eldurvulni a vita, inkább tartsatok szünetet!
  • Tudj bocsánatot kérni és megbocsátani!
  • Törekedjetek kompromisszumra!

Boldog házasság, konfliktus megoldás.

 

A boldog házasság 3. titka: Becsüld és dicsérd társadat!

Hajlamosak vagyunk természetesnek venni mindent, amit a párunk megcsinál. Vedd észre ezeket a mindennapi tetteket is! Köszönd meg!

Boldog házasság, becsüld.

 

A boldog házasság 4. titka: Érdeklődj iránta!

Szerencsés esetben mielőtt összeházasodtatok, alaposan megismertétek egymást. Azonban a 20 év alatt mindketten sokat változtatok. Társadat az idő múlásával újra és újra meg kell ismerned. Ennek módja a sok beszélgetés, a közös programok. De ne csak a hétköznapi, apró-cseprő ügyekről beszéljetek, igyekezz mélyebben megismerni párodat, fedezd fel a személyiségét!

Boldog házasság, minőségi idő.

 

A boldog házasság 5. titka: Ne hagyd kikopni kapcsolatotokból az intimitást, szexualitást!

Nem törvényszerű, hogy az idő múlásával csökkenjen a szenvedély a kapcsolatotokban! A szex nagyon fontos összetevője a párkapcsolati elégedettségnek. Teremtsétek meg a megfelelő időt, alkalmat az együttlétekhez! Tanuljatok meg nyíltan beszélni a szexről! Fogalmazzátok meg egyértelműen egymás számára igényeiteket! Nemcsak maga az aktus fontos, hanem a szenvedélyes ölelések, a bókok, érintések, csókok.

Boldog házasság, intimitás.

 

A boldog házasság 6. titka: Minőségi idő

Amikor együtt vagytok, az az idő tényleg kettőtökről szóljon! Ne tévézzetek, ne a telefont nyomkodjátok közben! Nem számít minőségi időnek az sem, ha közösen vigyáztok az unokákra, mert az az idő nem csak kettőtökről szól!

Boldog házasság, minőségi idő.

 

                Ha szem előtt tartod ezt a 6 szabályt, akkor kapcsolatodban megmarad a szeretet, intimitás,      romantika.

Úgy érzed, hogy nektek már késő, megromlott a házasságotok, mint Erikáé és Zoltáné? Van egy jó hírem: soha sem késő! Ha mindketten akarjátok és tesztek érte, kapcsolatotok megmenthető! Még a hűtlenség is kezelhető, ha a hűtlenkedő lezárja külső kapcsolatát és a megcsalt fél megbocsát. Ezek után el lehet kezdeni a kapcsolat újraépítését.

Boldog párkapcsolatot kívánok!

 

Lindák Linda

pszichológus, párkapcsolati coach

 

További hasznos olvasnivalókat olvashatsz Lindák Linda blogjában.